Mazsihisz portál vakok és gyengénlátók számára
(ingyenes felolvasó program letöltése)     Vissza a grafikus főoldalra

Jelek és rétegek – kortárs judaika kiállítás a Bálint Házban
Minden érdeklődőt szeretettel várunk Magyar Sára kalligráfus kiállításának megnyitóján, 2018. november 8. (csütörtök) 18 órakor a Bálit Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.) A megnyitón köszöntőt mond Dr. Raj Ferenc rabbi.

„…Ahogy lassan lefejtjük róluk az idő finom rétegeit, úgy tárul elénk rejtőzködő szépségük és kezdjük megérteni jelentésüket, mely örök és állandó. Vonalak és ábrák, különös formájú, mágikus kapaszkodók ezek, rajtuk keresztül spirituális utazásra indulunk, térben és időben szabadon…”
 
A kiállítás megtekinthető: 2018. november 8. és december 30. között minden nap 9:00-20:00 óra között, a Bálint Ház programjaitól függően. Látogatása előtt kérjük, tájékozódj a: (36 1) 791 0102 telefonszámon.
 

Magyar Sára képzőművészt a hazai közönség főként a zsidó művészeti események, fesztiválok gyakori vendégeként ismerheti. A héber szépírás és a zsidó házasságlevelek szakértőjeként alkot és tanít, vezet alkotóműhelyeket és végez önkéntes munkát. A most nyíló, „Jelek és rétegek’ c. kiállításán elsősorban judaika témájú festményeit és néhány kézzel készült házasságlevelét tekintheti meg az érdeklődő nagyközönség.