Mazsihisz portál vakok és gyengénlátók számára
(ingyenes felolvasó program letöltése)     Vissza a grafikus főoldalra

A szerelem mindent legyőz: bombariadó alatt, nevetve esküdött meg egy zsidó pár
Semmi sem állíthatta meg őket, a rabbi szerint a bombafenyegetés csak teszt volt és ők sikeresen vették az akadályt. Amikor zsidó szokás szerint félrevonultak együttlenni, csatlakozott hozzájuk a rendőrség kihallgatásra, de ők nevettek az egészen, mert „a szerelem minden, ami kell”.

„Mielőtt kimondatott volna, hogy férj és feleség vagyunk, megérkezett a fenyegető telefon híre, ki kellett üríteni a szállodát” – mesélte a friss házas Gaby Rosehil a Jewish Chronicle-nek, Anglia első számú zsidó lapjának.

Megkérdezem a rabbit, hogy ez szerinte isteni jel-e, hogy valami baj van-e az esküvőnkkel, de ő azt mondta, hogy ez csak egy teszt, amelyet ki fogunk állni.

A segítők gyorsan feltalálták magukat, bekéredzkedtek a szomszéd hotelbe, kerítettek valahonnan hüpét és folytatták tovább az új helyen a szertartást semmitől sem zavartatva magukat.

A pár elvonulását az esküvő után, ezt a zsidó hagyomány által előírt első házaspárként eltöltött néhány percet a rendőrség arra használta fel, hogy kikérdezze őket, vannak-e ellenségeik, akik így akarták esetleg bosszantani őket, örökre emlékezetessé téve az intimnek elgondolt pillanatokat, közös életük első perceit. Aztán, öt óra múlva, mindenki visszamehetett az eredeti helyszínre megenni a desszertet, az épületet átvizsgálták, bombát nem találtak.

„Dan végig megőrizte a jókedvét, nevetett az egészen” – mondta Gaby Rosehil a férjéről.

Kiderült, hogy tényleg: all you need is love, csak a szerelem az, ami kell, a többi megoldódik valahogy – vonta le Gaby Rosehil a tanulságot.

A Forward.com írása alapján