|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Aliza Bin-Noun Izrael Állam Nagykövete részére!
Tudjuk, hogy ezek a napok zsidók és palesztinok számára egyaránt szenvedéssel teljesek és a hírekben szereplõ számok mögött mindkét oldalon apák, anyák, testvérek, gyermekek, hús-vér, érzõ emberek vannak, akik méltóságra és emberhez méltó életre születtek, nem pedig arra, hogy egy háború borzalmain menjenek keresztül. Imáink értük szállnak az Örökkévaló Isten elé, aki könyörülõ és irgalmas, és nem gyönyörködik egyetlen ember halálában sem.
Tudjuk azonban azt is, hogy Izrael polgárai védelmében és nem az arab lakosság ellen választotta a katonai fellépést, és biztosak vagyunk abban, hogy minden lehetségest megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a felesleges áldozatokat.
Ugyanakkor elutasítjuk azt a Biblia szellemével ellentétes, antiszemita alapokon nyugvó cinizmust, amely egyenlõségjelet akar tenni a felelõsség kérdésében egy demokratikus állam vezetése, hadserege és egy az emberi életet semmire nem becsülõ terrorcsoport tagjai közé.
A háború okozta szenvedések elsõ számú felelõsei azok, akik gyûlöletet szítanak, mások megsemmisítésére hívnak fel, nem becsülik sem saját honfitársaik, sem más embertársaik életét, és nem riadnak vissza semmilyen szörnytettõl sem egy elvakult és hazug ideológia nevében.
Szeretnénk tudatni Önökkel és a nemzetek között szétszórtan élõ zsidósággal, hogy hozzánk hasonlóan nagyon sokan vannak, akik örülnek Izrael állam létének, szeretik ezt az országot, tisztelettel és megbecsüléssel gondolnak a hazájukban élõ zsidó honfitársaikra.
Tisztelettel:
| Éjféli Kiáltás Misszió elnöksége nevében: Nagy Erzsébet, Dálnoki László Budapesti Autonóm Gyülekezet tagjai nevében: Piszter Ervin, Takács Ferenc, Görbicz Tamás lelkészek. A nyilatkozattal kapcsolatban január 12, hétfõ 13.30-ig csatlakozásukat és egyetértésüket kinyilvánító közösségek és magánszemélyek: Evangéliumi Pünkösdi Közösségek Szövetsége nevében: Pataky Albert elnök Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezetek nevében: Mézes László lelkész-elnök, Magyar Keresztyén Misszió Alapítvány, Újpesti Teljes Evangéliumi Gyülekezet nevében: Kassai Farkas András Menora Messiáshívõ Gyülekezet nevében: Lengyel Péter, Pánczél János lelkész, Nagy István lelkész, Jászsági Gyülekezet Olajfák Gyülekezet tagjai nevében: Budai Zsolt, Verebélyi Tibor, Dr. PhD Békeffy Lajos református lelkész, Dr Békefy-Röhring Klaudia Református lelkész Szeretet Közösség Teljes Evangéliumi Egyház nevében: Folk Iván Örömhír Misszió nevében: Szeder István, Kovács Attila, Zöld Tibor Bolla László, Vohmann Péter Élõ Szó Gyülekezete nevében: Hámori Attila, Csuhai József Baptista lelkipásztor Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet nevében: Szerdi Szilárd, Pásztor Országos Imacsoport Hálózat nevében: Nyeste Ferenc Országos Imacsoport Hálózat Székesfehérvár térségnevében: Krepsz István Tiszta Szív Gyülekezet nevében: Balla Tibor Ceglédi Gyülekezet nevében: Tóth Géza vezetõ presbiter, Szénási Jonathan református lelkipásztor Paksi Gyülekezet nevében: Tóth Gábor és Tóth Edit vezetõk Dávid Sátora nevében: Katona Pál Nemes Pál RádióSansz (FM 87,8 MHz-Székesfehérvár) egész stábja nevében: dr.Németh Attila, Fóris Beáta Dávid Hõsei Gyülekezet nevében: Petz Zoltán Élõ Kapcsolatok Közössége (Pécs) tagjai nevében: dr. Hajdú János Váci Keresztyén Gyülekezet nevében: Nagy Bálint Szolnoki Gyülekezet Egyház nevében: Soós Péter lelkész Szigetszentmiklósi Szabadkeresztyén gyülekezet nevében: Gere József Agapé Gyülekezet Kemencei Közössége nevében: Hommer László Charis Média Alapítvány nevében: Cserna Gábor Külön kérésre: Németh Zoltán, Tóth Katalin, Gócza Sándor, Horgas Tamás, Sárdi György, Burján Ernõné, Sárdi Enikõ, Prekopa István, Kántás János, Szappanos Éva, Prekopa János, Osztás Ágnes, Horváth Sándor. |
