Nagy elődeink: Blau Lajos (1861-1936)

2021. Január 15. / 13:13


Nagy elődeink: Blau Lajos (1861-1936)

Dr. Blau Lajos rabbi, a Rabbiképző Intézet professzora és igazgatója 1861-ben Putnokon született és 1936-ban Budapesten hunyt el. Blau professzor az egyik legjelesebb képviselője volt annak a neológ rabbieszménynek, amelynek középpontjában a vallási és világi tudományok szintézise állott. 

Blau Lajos / Forrás: WikipédiaBlau Lajos / Forrás: Wikipédia

Rabbiként elévülhetetlen érdemei vannak a magyar neológ rabbik első generációinak kinevelésében és tanításában, emellett a Rabbiképző tanáraként a nemzetközi tudományos élet egyik kiemelkedő alakja volt. Egyike volt azon tudósoknak, akiknek köszönhetően a 19-20. század fordulóján a Rabbiképző a nemzetközi tudományos élet egyik központjává vált.

Blau Lajos édesapja földbérlő volt Putnokon, ahol szatócsüzletet is működtetett. Ő gyermekként Tannenbaum Jakab putnoki jesivájában tanult, majd Szilágysomlyón és Pozsonyban folytatta vallási tanulmányait. 18 esztendősen, 1879-ben iratkozott be a Rabbiképző Intézetbe. Vallási tanulmányaival párhuzamosan, 1886-ban, a pesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot. Disszertációjának címe: A bűnhalmazat elmélete a hébereknél Szentírásunk és hagyományunk szerint. Ez a dolgozat volt az első olyan zsidó joggal foglalkozó tanulmány, amely megjelent a Magyar Igazságügy című jogi szakfolyóiratban. Még nem volt felavatott rabbi, amikor 1887-ben elkezdett tanítani a Rabbiképző Intézetben. 1888-ban avatták rabbivá, és egy ideig a Pesti Zsidó Hitközségnél segédlelkészként működött. 1889-ben nevezték ki rendes teológiai tanárnak. 1913-tól egy évig a Rabbiképző rektorhelyettesként tevékenykedett, majd 1914-től 1931-es nyugdíjazásáig a Rabbiképző igazgatójaként dolgozott. A több mint negyvenéves tanári tevékenysége alatt leginkább Talmudot, Tórát, történelmet, héber és arámi hang- és alaktant tanított.

Blau Lajos az intézmény legendás igazgatója volt, aki tudósként a Talmud és a midrásirodalom kutatójaként vált nemzetközileg elismert szaktekintéllyé. Tudományos szemléletére a történetiség jellemző, így a Talmudot történeti forrásnak is tekintete, ugyanakkor a történelemtudomány mellett a többi társtudomány iránt is érdeklődött, és alkalmazta a kor legfrissebb tudományos eredményeit. A talmudi irodalomról írt munkáiban felhasználta a hellenisztikus kor görög- és arámi nyelvű papiruszainak kutatásában elért eredményeket. Többször kapott ajánlatot és meghívást amerikai rabbiszemináriumoktól, de mindvégig hű maradt a Rabbiképzőhöz. A New York-i Jewish Theological Seminary éppen tiszteletbeli doktori címmel akarta kitüntetni Blau Lajost, amikor 1936 márciusában elhunyt. Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben található.

Tudományszervezői és kutató munkássága egyaránt kimagasló volt. A Magyar Zsidó Szemle szerkesztése mellett egyik alapítója volt a Hacofe, a Jabne és a Moria című folyóiratoknak. Az IMIT társelnöke és egyik szerkesztője és fordítója volt az IMIT ifjúsági Bibliájának. Állandó munkatársként vett részt a Jewish Encyclopedia szerkesztésében is, és életre hívta a Blau Lajos Talmudtudományos Társaságot. Több mint 900 tudományos publikációja – közöttük 58 könyve – jelent meg magyarul, angolul, olaszul, franciául, héberül és németül. Ezek közül kiemelkedik az 1898-ban magyarul, majd németül is megjelent Ózsidó bűvészet, amelyet 2005-ben reprint kiadásban adott ki az OR-ZSE, a Magyar Zsidó Tudományok sorozatban. Napjainkbban is kapható Az ó-héber könyv, adalék az ókori kultúratörténethez (1902), amelyet a Logos Kiadó adott ki újra 1996-ban; és a Népszerű Zsidó Könyvtár sorozatában megjelent A Talmudról, című kiskönyv, amely 2006-ban szintén megjelent reprint kiadásban az OR-ZSE Magyar Zsidó Tudományok sorozatában.

Érdemes megemlíteni, hogy Blau Lajos, a legtöbb kortársához, köztük a Rabbiképző tudósaihoz hasonlóan, több tudományterületben is járatos volt. A Talmud, a Szentírásmagyarázat mellett folklórral, irodalomtörténettel, kultúrtörténettel, nyelvészettel, joggal és pedagógiával is foglalkozott. Erről a jártasságról tanúskodik a Leo Modena levelei és írásai (1905/1906), valamint A zsidó vallás és kultúra (1928) című kötete is, amelyek szintén olvashatóak a Rabbiképző digitális könyvtárában.

Felhasznált források:

1) Lőwinger Sámuel (1999) [1936], Blau Lajos élete és irodalmi munkássága, in: Blau Lajos (1999), Zsidók és a világkultúra. Múlt és Jövő: Budapest
2) Oláh, János (2005), „Bevezetés”, in: Blau Lajos (2005) [1898],  Az ózsidó bűvészet. Gabbiano Print: Budapest (reprint)
3) Oláh János (2006), „A magyarországi zsidó tudomány nagyjai-atyjai. Az Országos Rabbiképző Intézet első három rektora”, in: http://www.or-zse.hu/resp/olah2006/olah-debrecen2006.htm
4) Ujvári, Péter (2017) [1929],  Zsidó lexikon. Kner Nyomda Zrt.–Láng Kiadó: Budapest (reprint)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek