Isten jelenléte a magányban: a rabbi vigasza koronavírus idején

Uri Pilichowski rabbi gondolatai egy izraeli karanténból: az elszigeteltség esélye. 

„Amikor világossá vált előttem, hogy Izraelbe érkezve karanténba kell vonulnom, meglepett, hogy a karantén szó héberül bidud. Eszembe jutottak Jeremiás sirámai, amelyeket Áv hó 9-én olvasunk fel. Első szavaiban a lerombolt, magányos Jeruzsálemről van szó: magányosan ül az egykor hatalmas város. Nagy volt a népek között, most olyan, mint az özvegy. A magányos héberül „badad”, ugyanaz a tő szerepel Jeremiásnál, mint amelyikkel ma a karantént is nevezzük.

Elszigetelődni, magányosan, a barátoktól, a családtól, a kollégáktól, a közösségeinktől távolra kerülni, ilyenkor igazán ránk szakad a magány. Telefonálni, SMS-ezni, vagy akár video-chatelni sem helyettesíti a személyes jelenlétet, a másik jelenlétét. Semmi sem pótolja az ölelést, a puszit, vagy a kézfogást. Az, hogy ott vannak mások körülöttünk, a puszta ottlétük, biztonságos és vigasztaló. A mostani helyzet megfoszt minket mindettől. Mi, zsidók, akik szeretünk közösségben imádkozni, tanulni, különösen súlyos fogságként éljük meg ezt.

De az elszigeteltség magánya lehetőséget is teremthet, az emberek hiánya megteremti azt a csendet, amely közel visz Istenhez. Ebben a csendben közelebb kerülhetünk Hozzá, mint egyébként bármikor. Isten örökké figyel, hogy hallja-e a hangunkat és várja az imáinkat. A „bidud”, a magány, a karantén, az elzártság biztosítja annak a lehetőségét, hogy a legmélyebb kapcsolatba kerülhess Vele. 

A munka, a napirend elhagyásával az ember teljesen Isten felé fordulhat, kiöntheti neki a szívét. A közös imádkozástól kapott spirituális tapasztalat helyett kivételesen személyes kapcsolatot kaphatunk.

Használjuk ki az elszigeteltség kényszerűen ránk mért idejét.”

A The Jewish Telegraphic Agency írása alapján