Az istenfélelem nyugalma: Mózes a pusztában és Kosztolányi egy ablakban, Budapesten

2020. Augusztus 07. / 14:57


Az istenfélelem nyugalma: Mózes a pusztában és Kosztolányi egy ablakban, Budapesten

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 19:51 óra, a Szombat királynője 21:00 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten az „Ékev” (Mózes 5. 7:12–11:25.) hetiszakaszt olvassuk az otthonainkban és zsinagógáinkban.

Miért kell „félni” a Tóra szerint Istentől? Miért kell Istennek ijesztőnek lennie, miért nem lehet csak szerető és gondoskodó?

Mózes azzal próbálja megnyugtatni a honfoglalásra készülődő nemzedéket búcsúbeszédében, hogy a „félelmetes” Isten nem hagy cserben őket: „Ne rettegj tőlük, mert az Örökkévaló, a te Istened közöttetek van, nagy és félelmetes Isten” (Mózes V. könyve, 7, 21).

Furcsának hat a félelmet ijesztgetéssel oldani próbálni. Ne félj, mert megvéd a félelmetes Isten. Tényleg annyit jelentene ez pusztán, amit a játszótéren jelentenek az ilyen mondatok, hogy az én bátyám, az én Istenem sokkal erősebb a Tiédnél és jól megver majd, ha lejön? Mintha a Tóra azt tanítaná, hogy aki Istentől „fél”, annak semmi mástól nem kell már félnie.

Aki állt már, például, egy hajó fedélzetén éjjel a tengeren, a víz és az égbolt kettős, üres végtelenében, érti, mire gondolt Kosztolányi Dezső élete vége felé, amikor a Logodi utcai lakása ablakából kitáruló égboltra esett a pillantása és eszébe jutott, hogy ugyanazok a csillagok „nézték Hannibál hadát s most néznek engem, aki ide estem és állok egy ablakba Budapesten”.

Az univerzum élete felől nézve éppen annyi jelentősége van Hannibál réges-régi, nagyszabásúan kudarcos hadivállalkozásának, mint egy a közeli haláltól szorongó budai lakos esti álmatlanságának mindössze 87 évvel ezelőttről. Ez ijesztő és felemelő egyszerre. Ijesztő, mert minden emberi vállalkozás nevetséges jelentéktelenségével szembesít és azzal is, hogy minél komolyabban veszi magát, annál nevetségesebb. Ugyanez azonban, ugyanebből az okból, végtelenül felszabadító is. És ha arra gondolunk, hogy mindez, az univerzum egyáltalán, mégiscsak van, anélkül, hogy bármi általunk belátható oka, célja, értelme lenne, hogy a Végtelenből mégiscsak megszületett az idő, a mi időnk, a csillagoké, Hannibálé, Kosztolányié és a miénk, mégiscsak újra valami végtelent, végtelen hálát kell éreznünk, Isten szeretetét, amelyet nem tudnánk megtapasztalni Isten félelme nélkül. Ezért tartozik össze Isten szeretete és Isten félelme a zsidó vallási hagyományban. Kosztolányi, kissé suta és szecessziós módon ugyanezt érti meg, amikor azt mondja, hogy „az égbe bál van, minden este bál van”. De hát hogyan lehetne ezt másképp, mint sután kifejezni.

Sok történetet ismerünk arról, hogy a halál közelsége hogyan nyit új perspektívát a világra, hogyan segít legyőzni utólag nevetségesnek tűnő félelmeinket Isten félelmének megtapasztalása. Mózes, aki, akárcsak Kosztolányi, élete vége felé jár, ugyanerről beszél Izráel népének.

Ezért mondja a Példabeszédek könyve, hogy Isten félelme a megértés kezdete és ezért bíztat ugyanakkor Jeremiás, hogy „ne félj, én szolgám, Jákob”. Ezért megnyugvás és végső soron megérkezés Isten félelme számunkra.

Jó szombatot kívánunk!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek