A járvány és a szavak: távolról szeretni – Jó Szombatot!

A rabbinikus zsidóság összekötötte a titokzatos bibliai fertőző betegséget, amelyről az ezen a héten olvasott hetiszakaszokban van szó, a gonosz beszéd ártó és a figyelmes beszéd gyógyító hatásával. Aktuális (páros) hetiszakaszunk a Tázriá és a Mecórá.

Kezet fogni ismerőseinkkel eredetileg állítólag fegyvertelenségünk bemutatása volt. Nincs sebző szerszám a kezemben, nem kell félned tőlem –  üzentük egymásnak. Mára valamiféle udvarias, távolságtartó, mégis fizikai megerősítése lett az emberek között fennálló kapcsolatoknak, a puszilkodás kevésbé bizalmas formája. Visszafogott, de mégis fizikai megerősítés. Akárcsak a hátba veregetés néha kissé leereszkedő, máskor játékosan bensőséges gesztusa.

Most, hogy – miképpen a bibliai zsidóknak, ha betegek lettek, még Mirjám prófétanőnek is, Mózes és Áron nővérének – ki kell vonulnunk még egy időre „táborainkon”, megszokott találkozóhelyeinken, az életünkön kívülre, hiányoznak ezek a szociális életünket láthatatlanul meghatározó fizikai gesztusok.

Isten szavakkal teremtette a világot, hangzó és írott szóval nyilatkoztatta ki a Tórát népének, fizikai alakja nincs. Hozzá is tudunk kapcsolódni, az Ő segítségével, szavakkal. Egymáshoz is szavakkal tudunk kapcsolódni most, nekünk, zsidóknak, a szakadatlan beszélgetés, vita, pilpul világbajnokainak van talán némi előnyünk ebben. A rabbik jól tudták, hogy a szavaknak milyen elképesztő ártó és gyógyító erő jutott osztályrészül, hogy mennyire nem igaz tulajdonképpen a latin mondás, hogy a szó elszáll. Ki ne tudna azonnal, minden egyes szóra és hangsúlyra pontosan emlékezve, évtizedekkel ezelőtti sértéseket, megszégyenítéseket felidézni. Mindenki tudja, rosszul megválasztott, rossz pillanatban kicsúszó szavak, amelyek bármikor máskor talán ártalmatlanok lettek volna, tartósan megmérgezhetnek kapcsolatokat. Hogy másfelől milyen jól jött egy banális, közhelyes bíztatás máskor, valami kincstári okosság, amelyből kicsengett a bizalom.

Rengeteg baj van, rengeteg valóságtagadás az izraeli szólamban, hogy há kol jihje beszeder – הכל יהיה בסדר – , hogy minden rendben lesz. Nincs és nem lesz mindig minden rendben. De mégis azért használják, mert annak ellenére is erőt ad, hogy mind tudjuk, hogy nincs rá semmi garancia.

Most, hogy az összes távolságtartóan bizalmas fizikai gesztustól, a személyes jelenlét intenzitásától el vagyunk vágva és még jó darabig feltehetően kerülnünk kell, még inkább minden a szavainkon múlik, még nagyobb súlyuk van, mint valaha. Ha tetszik, nagyon zsidó idők ezek. Így válik jelentésessé ez a kissé bizarr témájú tórai rész a furcsa, fertőző bőrbetegségről. Hihetetlenül felértékelődik egy-egy telefon jelentősége, ahogy Jonathan Sacks rabbi mondta, a mostani jócselekedetek hatványozottan számítanak, az akár banális, közhelyes kedves szavak árfolyama az egekben van. Érdemes most ezekbe befektetni.

Jó szombatot!