Meghalt az „amerikai nők hangja”

2020. Április 13. / 10:39


Meghalt az „amerikai nők hangja”

Szombaton 82 éves korában elhunyt Ruth B. Mandel, aki szüleivel Bécsből menekült el 1939-ben, majd az Amerikai Egyesült Államokban női aktivistaként az 1970-es években az elsők egyike volt, aki a nők társadalmi szerepével kapcsolatos kutatásokat beemelte a tudományos életbe. Sokáig dolgozott a washingtoni Holokauszt Emlékközpontban, ahol sokan találkozhattunk vele.


Ruth B. Mandel 1938-ban született Ruth Blumenstock néven Bécsben, egy évvel azelőtt, hogy a náci német  birodalom kirobbantotta a II. világháborút. Szülei még ugyanebben az esztendőben úgy döntöttek, hogy elhagyják az egyre fenyegetőbbé váló Németországot, és jegyet váltottak a St. Louis nevű ócenjáróra, amely 937 utassal a fedélzetén hajózott ki. Mivel az utasok többsége menekülő zsidó volt, a hajóutat akkoriban „elátkozott utazásnak” nevezék. 

ruth.jpgRuth B. Mandel (Fotó: Deborah Wals/NYT)

Ennek az volt az oka, hogy a nácik abban a reményben emgedték meg, hogy a gőzössel zsidók is utazhassanak, mert abban bíztak: a zsidó utasok miatt a hajót a világban sehol sem engedik partra szállni, ami a gonosz náci logika szerint azt erősítette, hogy a zsidók nemkívánatos elemek, s ez igazolja a kiírtásukat. A nácik számítása bevált: a hajót a kubai partoknál nem engedték kikötni, majd sorban elutasította a zsidó utasok partra szállítását az Egyesült Államok, majd Kanada is. A St. Louis visszafordult Európába, azzal a baljós előérzettel, hogy a hajó utasai Hitler haláltáboraiban végzik. Néhány utasnak azonban – köztük Ruth B. Mandelnek és szüleinek – Angliában sikerült partra szállni, és az Egyesült Királyságban átvészelni a vészkorszakot. 

A háború után Amerikába költöztek, ahol Ruth angol irodalmat tanult a Brooklyn főiskolán, itt 1960-ban végzett, majd angol nyelvből doktorált 1969-ben a Connecticut Egyetemen. Tanulmányai alatt ismerkedett meg későbbi férjével, Barrett John Mandellel, akivel 1961-ben házasodtak össze. 1974-ben elváltak, majd Ruth 1991-ben kötötte második házasságát, a második férje Jeffrey Lucker volt.

Ruth komoly tudományos karriert futott be: a New Jersey-i egyetemen működő, és igen tekintélyes Eagleton Politikai Intézet vezetője lett. 24 éven át látta el ezt a posztot, amelyről 2019-ben mondott le.

Akik meglátogatták a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumot, gyakran találékozhattak vele, hiszen éveken át dolgozott az intézményben, új és új generációkat oktatott a vészkorszakról, és arra tanította őket, hogy a múlt milyen jelentékeny abban, hogy újraformálja jelenünket. Erről egyszer azt nyilatkozta: „nem tudom, hogy tényleg tanulunk-e a múlt hibáiból és bűneiből. Kétségeim vannak azzal kapcsolatban is, hogy pusztán a gonosznak a  felidézése képes jobbá tenni az embereket. De legalább meg kell próbálni”.

Egész életében feminista, női aktivista volt, mert fontosnak tartotta a női szerep egyenjogúságának elfogadtatását. Az amerikai nők hangjának is nevezték, hiszen az Eagleton intézetben az 1970-es években létrehozta az Amerikai nők a politikában Központot, ami az első olyan tudományos intézet volt, ahol a nőknek a politikában betöltött szerepát kutatták.

Ruth B. Mendelnél tavaly diagnosztizáltak rákot. Haldoklásában nem maradt magára: vele volt a családja, a gyermekei, és a másodil férje mellett a betegágyánál ott állt előző férje, Barrett John Mandel is, aki válásuk ellenére nagyra becsülte az asszonyt. Ruth múlt szombaton halt meg – emlékéből fakadjon áldás.

A The New York Times cikke alapján.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
A Mazsihisz székházában a HIPA delegációja
Mazsihisz hírek
A Mazsihisz elnöke a Knesszetben tárgyalt politikusokkal