Képek a fekete dobozból – Kárász Judit (rejtőző) fotográfiái

2019. December 06. / 12:53


Képek a fekete dobozból – Kárász Judit (rejtőző) fotográfiái

A szegedi zsidó polgárcsaládban született Kárász Judit fotóművész (1912-1977) fotóiból nyílt kiállítás a budapesti 2B Galériában (IX. Ráday utca 47.). Kárász Judit hivatásos múzeumi műtárgyfotográfus volt, ám megőrződött számunkra tőle más is, így több tucatnyi negatívtekercs a ’30-as évekből, a Bauhaust követő időkből. Németország és Dánia, csavargások, gyárak, kikötők, tenger, parasztok, növények, állatok, tájak és csend. Ezekből válogat a tárlat, amely december 23-ig látogatható.


A 2B Galéria mostani kiállítása Kárász Judit (1912-1977) fotóművész eddig ismeretlen fényképeiből, akiről egyelőre keveset tudunk Kárász Juditról, de mind egyre többet. Hazai terepen alig mozgott, mégis a szegedi, dél-alföldi fotói miatt fedezte fel a szakma. 

Sokáig idegenben élt, tanult, alkotott, rejtőzött, de tudásunk róla évről-évre gyarapszik, köszönhetően a Bauhaus magyar vonatkozásai, a szociofotó, vagy a nőtémák iránti érdeklődésnek. Rendre felbukkannak hagyatékának közgyűjteményekben szétszóródott részletei Berlintől Budapestig, tanulmányokban, kiállításokon egyaránt. 

Hozzáférhető fényképei alapján a korai magyar szociofotó, és a késői Bauhaus titokzatos, egyéni alkotója számára egyre markánsabb helyet jelöl ki a fotóművészet története. Minden bizonnyal ezt fogja erősíteni töredékes életművének eddig alig ismert, most feltáruló, komoly és izgalmas képanyaga. 

Kárász Judit 1912-ben született, szegedi zsidó polgárcsaládban. Alig múlt tizenkilenc, amikor Párizsban, majd a dessaui Bauhausban tanult fényképezést Walter Peterhanstól, a szabad művészet alapjait Kandinszkijtól és Josef Alberstől. Új fényképezési látásmódot sajátított el, mely szemléletre tagadhatatlan hatást gyakorolt Moholy-Nagy munkássága.

kárász.jpgKárász Judit: Halfogás. Bornholm, Dánia 1935

Bátran alkalmazta a formai újításokat: merész fényképezési irányokat, képkivágásokat, fény-árnyék hatásokat. Társadalomkritikája, a népi írókkal való rokon törekvések sodorták a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumához, hogy fényképezőgépével tárja fel a vidék nyomorúságát. Kora társadalmának mélyrétegeit kíméletlenül ábrázoló felvételeivel olyan egyéni hangot ütött meg, melynek okán Kárász Juditra ma a szociofotó hazai kibontakozásának egyik jelentős alakjaként tekintünk.

Bauhausos tanulmányai hamar véget értek származása, baloldali szerepvállalása miatt. Pár évig fotólaboránsként működött több német nagyvárosban, mellette elkötelezetten rögzítette az utca emberét, az „ipari tájat”. A nácizmus elől menekülve, baráti segítséggel Dániában nyert menedéket, egy ideig még a megszokott modorban fényképezett, könyvterveken, kiállításokon gondolkozott. 

1949-ben hazatért, reményei szertefoszlottak. Hivatásos múzeumi műtárgyfotográfus lett, s az is maradt, kényszerűségből. De megőrződött számunkra több tucatnyi negatívtekercs a ’30-as évekből, a Bauhaust követő időkből. Németország, csavargások, Dánia: gyárak, kikötők, tenger, parasztok, növények, állatok, tájak és csend. Ezekből válogatott a tárlat kurátora, Szabó Magdolna.

Forrás: 2B Galéria

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek