Ki volt Hans Hofmeyer, az SS-ek bírája? – Tanmese az emberben lakó ismeretlenről

1963 decemberétől csaknem két éven át zajlott egy frankfurti bíróság előtt a később frankfurti Auschwitz-per néven elhíresült tárgyalássorozat, melynek főbíráját Hans Hofmeyert a történelemkönyvek ”a szerénység, a szigor és a kiegyensúlyozottság példaképe”-nek nevezték. A Die Zeit a per végén „a tárgyilagosság fanatikusának” minősítette,, a Die Welt a „józan ész modelljének.”

A 22 vádlott az SS tagja volt. Valamennyien az auschwitzi koncentrációs táborban dolgoztak, és több millió emberen elkövetett tömeggyilkosságban való bűnrészességgel vádolták meg őket. Húsz év óta ekkor történt meg először, hogy a koncentrációs tábor túlélői szemtől szembe álltak fogvatartóikkal, és tanúskodtak ellenük a bíróság előtt. Ez a tárgyalás tárta fel a világ előtt a nácik által kidolgozott végső megoldás rémséges valóságát.

Végül hatan kaptak életfogytiglani börtönbüntetést, tizenegyen 14 évet, míg hármat felmentettek bizonyítékok hiányában.

Amikor a hosszú hónapokig tartó tárgyalás után Hans Hofmeyer (a képen középen) felolvasta az ítéletet, láthatóan megrendült volt. „Lesznek köztünk olyanok, akik nem tudnak többé egy gyerek vidám és boldog szemébe nézni anélkül, hogy ne jusson eszükbe azoknak a gyerekeknek a kérdő, bizakodó és aggodalommal teli tekintete, akik Auschwitz-ban végezték” – mondta.

A húsz hónapig tartó kihallgatások alatt Hofmeyer egyszer sem nyilatkozott a sajtónak, távol tartotta magát a kamerától, a tárgyalóteremben száraz, megfontolt volt.

A per azt volt hivatott a világ felé demonstrálni, hogy a Német Szövetségi Köztársaságnak szándékában áll feltárni a holokausztban viselt felelősségét. Hofmeyer neve haláláig (1992) tiszta maradt. Talán túl tiszta is.

Az igazság azonban olyan jószág, amelyet el lehet ugyan temetni, de csak ideig-óráig. Azután, mint az élőhalottak, felküzdi magát a napvilágra.

Egy fiatal történész, Matias Ristic életrajzot akart írni róla, a tisztesség, az előítélet-menteség és objektivitás mintaképéről, akit példaképül állítottak a felnövekvő jogásznemzedék elé, -és kutatni kezdett az archívumokban.

Kiderült, hogy Hofmeyer aki a hitlerizmus idején már bíró volt, nők ezreit kényszerítette sterilizációra, továbbá mintegy 4000 beteg és fogyatékos embert, epilepsziásokat, vakokat, süketeket ítélt halálra. A sterilizáció komplikációiban 5000-en haltak meg. A nehezen kezelhető és pszichés zavarokkal küzdő gyerekeknek sem kegyelmezett.

Az, hogy a Harmadik Birodalom idején is tevékenykedett, nem volt titok. Azért választották ki, mert bíráskodott ugyan a nácizmus alatt, de semmi nyomát nem találták annak, hogy bárkivel is elfogult lett-, vagy igazságtalan ítéletet hozott volna. A túlélők egyik ügyvédje, Henry Ormond a perben egyenesen „példásnak” nevezte munkáját…

Mélységes mély a múlt kútja és ismeretlen, sötét mélységekbe kell lehatolnia a nemzeti önismeretre törekvő igénynek. De ennél is továbbmenve: ki tudja, kiben mi lakik, mi minden egyszerre, hogy kicsoda, micsoda az ember tulajdonképpen.

Utóirat: amikor a problémát felvetettem egy zárt facebook-csoportban néhány kollégának, vihart arattam vele. Volt, aki úgy látta, hogy az ügyek, amelyekben Hofmeyer a nácik uralma alatt ítélkezett igazán nem olyan nagy ügyek, szimpla közigazgatási eljárások pusztán, mint ma egy gyermekelhelyezés. Akkor ilyen közigazgatási eljárások folytak. Így is lehet, akár ma is, úgy tűnik, értelmezni, ezrek halálát jóváhagyó döntéseket. Többek között itt – is – tartunk jelenleg.

Gál Péter írása