„A Teremtő legszebb neve az irgalom” – szociális tanácskozás a Mazsihiszben

Szociális ellátások egyházi keretekben címmel rendeztek tanácskozást tegnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) budapesti székházában, ahol egyházi vezetők és szociálpolitikai szakemberek együtt kerestek válaszokat a táma legfontosabb szakpolitikai kérdéseire. A Mazsihisz részéről a Goldmann Tamás által vezetett pécsi dr. Szántó László Szeretetotthon, a Szövetség módszertani központja volt a program főszervezője.

– A holokauszt, majd a világháború után következő vallásellenes korszak lenullázta az öngondoskodást mindig szem előtt tartó magyar zsidó közösség szocális intézményrendszerét, így a rendszerváltást a zsidóság úgy érte meg, hogy korábbi szociális hálójának az elemei gyakorlatilag megszűntek – mondta megnyitó beszédében Heisler András, a Mazsihisz elnöke tegnap a Szociális ellátások egyházi keretekben című konferencián a Szövetség Síp utcai székházában.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke, az asztalnál Goldmann Tamás alelnök

Az elnök méltatta az amerikai Joint által alapított Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) munkáját, amelynek köszönhetően – németországi anyagi források bevonásával – az 1990-es években megoldódott a holokauszttúlélőkről való gondoskodás. A szociális háló egyes meglévő elemeit – például az idősotthonokat és a napközi otthonokat – a Mazsihisz működtette, amely egyedi eseteket is megoldott, ha szükséges volt, ám a munka dandárját a jelenleg Thaly Saul által vezetett MAZS Alapítvány végezte el. Heisler András úgy fogalmazott: ez a helyzet egy ideig kényelmes volt a Mazsihisz számára, ám 4-5 éve tudatosult a Szövetségen belül, hogy hamarosan tovább kell lépni, hiszen új kihívások jelentkeztek ezen a területen. 

Thaly Saul, a MAZS Alapítvány vezetője is részt vett a tanácskozáson (Fotó: MAZS)

Az idő előrehaladtával sajnos csökken a holokauszttúlélők száma, ám nőtt a rászorulóké, köztük azoké a másodgenerációs túlélőké, akik idővel maguk is segítségre, gondoskodásra szorultak, szorulnak. Az elnök kiemelte: az új kihívások felismerése után a Mazsihisz a MAZS Alapítvánnyak konzorciumba tömörülve indított programot a másodgenerációsok megsegítésére, majd a Joint támogatásával meghirdette a JadbeJad (Kéz a kézben) programot a rászoruló hittestvéreink számára. Heisler András hangsúlyozta: a JadbeJad jelenleg már a nyolcadik pályázati kört bonyolítja le, transzparens elszámolással és egyre szélesebb kliensi körrel. 

Az elnök végül az új fejlemények között említette azt is: a pécsi Dr. Szántó László Szeretetotthon a szociális területen immár a Szövetség módszertani központjaként működik, továbbá a Mazsihisz a közelmúltban átvette a Jointtól a MAZS Alapítvány alapítói jogait. 

Dr. Tóth Tibor, a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója

A konferencia résztvevőit ezután dr. Tóth Tibor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézményeként idén létrejött Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója köszöntötte. Ennek az intézménynek a bevonása az egyházi kereteken belül működő szociális ellátórendszerről való közös gondolkodásba azért kiemelkedően fontos, mert éppen az az a szervezet, amely a szakterületet érintő problémák társadalmi okainak vizsgálatától kezdve a stratégiaalkotó és tervező munkán keresztül egészen a rendszer- és intézményfejlesztésig képes szakmai tudásközpontként működni. A főigazgató hangsúlyozta: a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet elkötelezett az iránt, hogy a szociális ellátásban működő szervezetek, így az egyházak tevékenységéhez is naprakész, sokrétű szakmai támogatást nyújtson. 

BEER MIKLÓS: NEM FORDÍTHATJUK EL A FEJÜNKET

A konferencia első plenáris előadását dr. Beer Miklós nyugalmazott római katolikus váci püspök „Tanuljatok jót tenni” címmel tartott előadást részint a katolikus egyház szegényeket segítő missziójáról, másrészt pedig arról a gondoskodó tevékenységről, amit nyugalomba vonulása óta ő maga végez. A püspök azt mondta: az egyház kétezer éve – minden elkövetett hibája és bűne ellenére – alapvetően arról szólt, hogy soha nem felejtette el a rászorultak, szegények, a magukról gondoskodni képtelenek gyámolítását. Ennek kapcsán Ferenc pápa azon mondatát idézte: „A Teremtő  legszebb neve az irgalom”. 

Dr. Beer Miklós

Dr. Beer Miklós beszédében a Katolikus Szeretetszolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét emelte ki, amelyek pótolhatatlan munkát végeznek a hátrányos helyzetűek megsegítésére. Személyes adalékként tette hozzá, hogy nyugdíjba vonulása óta ő maga is a legszegényebbek felé fordult, és Nógrád mevyei, ipolysági falvakban igyekszik segíteni a rászorultakon, köztük sok cigány családon. 

– Ezeket az embereket látva nem takarhatjuk el a szemünket és nem fordíthatjuk el a fejünket – hívta fel a figyelmet a püspök. – Tudatosítani kell magunkban azt, hogy ezek az emberek nem tehetnek arról, hogy hová születtek, nem ők maguk választották ezt a sorsot, s ugyanilyen megkérdőjelezhetetlen tény az is, hogy ezeknek az embereknek a zöme önerőből képtelen saját magán segíteni. Tudom, hogy sok kudarc nehezíti a segíteni akaró emberek munkáját, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy a gyámolításra szoruló embereknek a születésüktől fogva az első munkába állásukig fogni kell a kezüket. Másképp nem megy, csak ha köztük járunk és segítő kezet nyújtunk. 

GYŐRI PÉTER: AZ ELMÚLT 20-30 ÉV SZABÁLYOZÁSAI RENDSZERE A PROBLÉMA GYÖKERE

A második plenáris előadást Győri Péter szociológus-szociálpolitikus tartotta „Szociális ellátórendszerek és egyházak” címmel, s beszédének elején rövid történeti áttekintést adott a magyar szociálpolitika elmúlt harminc évének legfontosabb epizódjairól. 

Habár Győri Péter a hazai önkormányzati szociálpolitika egyik legjobb ismerője, rálátással bír az ágazat nemzetközi modelljeire is. Mint mondta, Franciaországban az egyházak lényegében civil szervezetként vesznek részt a szociális ellátásban. Olaszországban ezzel szemben teljesen más modell működik – fejtette ki Győri Péter –, hiszen ott a sajátos történelmi hagyományoknak a karitásznak nagyon jelentős szerepe van a szociális ellátórendszerek működtetésében. Ennél bonyoultabb a németországi rendszer, ahol korporatív szisztémában, az állami, önkormányzati és egyházi szervezetek összefonódásában működnek a szociális szolgáltatások. Győri Péter hozzátette: mindezt azért tartotta fontosnak elmondani, mert mindenhol valamilyen történelmileg kialakult, elfogadott konszenzuson alapuló elvárások szerint vesznek részt az államok és az egyházak a szociális ellátásban. 

Győri Péter, az asztalnál dr. Beer Miklós (Fotók: KZS)

A szakember elmondta: mivel problémaközpontú előadás megtartására kapott felkérést, szükségesnek látja hangsúlyozni, hogy Magyarországon az elmúlt 20-30 évben kialakult finanszírozási és szabályozási rendszerben keresendők azok az okok, hogy ma nálunk miért vita tárgya az állam és az egyházak szerepe a szociális ellátórendszerek működtetésében. Győri Péter az előzmények között említette az 1993-as szociális törvényt, amely akkoriban innovatív módon a szektorsemleges szociális ellátás szabályozását alkotta meg. Az említett szektorsemlegességen azt kell érteni, hogy a törvény teljesen egyenrangú partnertként határozta meg az ágazat állami, önkormányzati, civil és egyházi szereplőit. A megelőző negyven évhez képest ez a szektorsemlegesség hatalmas szabadságot és lehetőséget jelentett. 

Nem sokkal ezután fokozatosan létrejött a normatív támogatások rendszere, amelynek az volt a lényege, hogy a szociális szolgáltatók a központi költségvetésből egységes elvek alapján kaptak fajlagos normatív támogatást. Emögött az a felismerés munkált, hogy a szociális ellátórendszereket az önkormányzatok működtetik, amelyek aztán civil szervezetekkel és egyházakkal szerződhetnek  szociális feladatok ellátására, azaz akkor még úgy tűnt: az önkormányzatok által biztosított anyagi forrásokon kívül a központi állami normatív támogatás még plusz kiegészítést jelent majd. Ám a gyakorlatban hamar kiderült – tette hozzá a szakember –, hogy a valóságban az állami normatív támogatás nem a plusz kiegészítő forrást jelenti, hanem magát az alapot, mivel a működési költségek 60-70 százalékát a központi normatív támogatásokból fedezték. Azaz a fenntartóknak ezt a normatív támogatást kellett kiegészíteniük ahhoz, hogy a szektor szereplői működni tudjanak.

Győri Péter fordulópontnak nevezte a mára előállt helyzet kialakulásában azt, hogy Horn Gyula akkori miniszterelnök 1997-ben Vatikánban  aláírta a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti, történelminek tekinthető megállapodást (erről lásd keretes írásunkat).

A plenáris előadások után a tanácskozás a délután folyamán kisebb csoportos szekciókban folytatódott. 

A tegnapi konferencia központi témája szempontjából a Vatikáni Megállapodás azért tekinthető mérföldkőnek, mert szabályozta a közfeladatok egyházi ellátása kapcsán nyújtott állami támogatások rendszerét, és bevezette az egyházi járadék finanszírozási formáját (ez lényegében a vissza nem szolgáltatott egyházi ingatlanvagyonnak a járadék formájában megvalósuló állami megváltását jelentette). Ez a szerződés – az addigi normatív finanszírozáson túl –  új támogatást vezetett be  az egyházi fenntartók számára kiegészítő támogatásként, azaz a Vatikáni Megállapodás döntő hatást gyakorolt az egyházfinanszírozás szabályainak alakulására is. A Horn-kormány megállapodást kötött négy történelmi egyházzal (a katolikus egyházzal, a református egyházzal, az evangélikus egyházzal és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével), amit kormányhatározatban ratifikáltak.