Ma van az élet gyönyörű sokszínűségének napja

2020. Május 22. / 15:30


Ma van az élet gyönyörű sokszínűségének napja

A hivatalos neve nem olyan szép, mint ahogyan a címben írtuk, hiszen valójában így hangzik: a biológiai sokféleség nemzetközi napja. Habár ezt Magyarországon éppen tizenöt éve, 2005. május 22-én ünnepeltük meg először, a hívő zsidó emberek tudják: a Tóra több ezer év távolából üzeni nekünk, hogy védelmeznünk kell a biodiverzitást – igaz, ennél sokkal szebben fogalmaz. 


Az ENSZ közgyűlése 20 évvel ezelőtt, 2000-ben nyilvánította május 22-t a biológiai sokféleség nemzetközi napjává, amit Magyarországon csak 2005 óta ünneplünk – igaz, a zsidóság számára alighanem teljesen természetes, hogy az élet gyönyörű sokféleségéről meg kell emlékeznünk.

Erre jó alkalom minden egyes szombat, hiszen bölcseink azt tanítják: ilyenkor nem csak mi pihenünk meg, hanem a természet is, amelyet szombatonként  nem művelünk, nem háborgatunk, nem bolygatunk. Hanem csöndesen szemléljük a Földet, ahol élnünk adatott, s eszünkbe idézzük, hogy a világ talán a mi munkálkodásunk nélkül is szépen elboldogul: nem mindig kellünk hozzá, hogy a dolgok működjenek. Ahhoz azonban nagyon is szükség van ránk, hogy amit csak meg tudunk őrizni, azt óvjuk meg. 

Ha eszünkbe jut, akkor a hamarosan ránk köszöntő szombat alkalmából gondoljunk erre a szép világnapra, és arra, hogy a Tórának köszönhetően mi már régóta tudjuk, hogy az élet (tudományos nevén a biológiai diverzitás) egyszerűen szólva: gyönyörűszép. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek